Paradicsomos-sajtos rizskrokett

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 60 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Paradicsomos-sajtos rizskrokett
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
27 és fél dkg gömbölyű szemű rizs
3 és fél dkg frissen reszelt parmezán sajt
3 dkg apróra vágott, kockára vágott mozzarella sajt
3 dkg olajban eltett, apróra vágott szárított paradicsom
1 evőkanál olívaolaj
2 dkg vaj
1 kisebb fej finomra aprított vöröshagyma
A sütéshez:
igény szerint olaj
A tálaláshoz:

Elkészítés:

1. Az alaplét kis edényben felforraljuk. Kis lángra tesszük, és lefedjük. Közepes, vastag aljú lábosban felhevítjük az olajat és a vajat. Beletesszük a hagymát, és közepes lángon aranysárgára pirítjuk; hozzáadjuk a rizst. Kis lángra tesszük, 3 percig kevergetjük, amíg a rizs kissé kifehéredik. Az alaplé negyedét a rizsre öntjük. Körülbelül 5 percig kevergetjük, amíg az összes folyadék felszívódik.

2. Ezt az eljárást addig ismételjük, amíg az összes a alaplét elhasználjuk, és az állandóan kevergetett rizs majdnem megpuhul. Belekeverjük a parmezánt. Levesszük a tűzről. Tálba tesszük hűlni; 1 órára hűtőszekrénybe tesszük.

3. Vizes kézzel 2 evőkanálnyi rizsből gombócot lé formálunk. Ujjunkkal lyukat fúrunk a gombócba, és belenyomunk 1 mozzarella kockát és néhány aszalt paradicsomdarabkát. A gombócot újraformáljuk, hogy ne legyen lyukas, aztán kissé ellapítjuk. Az egész masszából gombócokat készítünk, és 15 percre hűtőszekrénybe tesszük.

4. Közepes, vastag aljú edényben olajat hevítünk. A középmeleg olajba óvatosan tesszük bele a rizskroketteket, és 1-2 perc alatt aranysárgára sütjük Szűrőkanállal papírtörlőre szedjük őket. Friss zöldsalátával tálaljuk.

Elegáns és száraz, lendületes savtartalmú, fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.

Zöldségalaplé

Zöldségalaplé
5 nagyobb szál sárgarépa
2 nagyobb szál pasztinák
5 szál apróra vágott zellerszár
1 csokor zöldfűszer
30 dl víz
2 evőkanál olaj
4 nagyobb fej vöröshagyma
1 csokor friss zöldfűszer
1 teáskanál szemes fekete bors

1. Előmelegítjük a sütőt 210 °C-ra (gázsütő 6-7. fokozat). Felhevítünk az olajat egy nagy edényben; hozzáadjuk a következő zöldségeket, hámozatlanul és feldarabolva: vöröshagyma, sárgarépa és pasztinák. A zöldséget megforgatjuk az olajban, és 30 percig pirítjuk.

2. A pirított zöldségeket nagy, vastag aljú edénybe tesszük át. Hozzáadjuk a felaprított zellerszárat (levelekkel együtt), a babérlevelet, a csokornyi friss fűszernövényt, a szemes fekete borsot és a vizet. 3. Lassan felforraljuk, takarékra tesszük, és lassú tűzön, fedő nélkül 60 percen át főzzük, vagy amíg a folyadék fele el nem párolog. Hagyjuk kihűlni, majd hűtőszekrényben tároljuk. Ha a tetején zsír gyűlik össze, leszedjük.

Paradicsomos-sajtos rizskrokett
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1409 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv
(Vince Kiadó, 2006)

A jó vegetáriánus étel egészséges, gyorsan, könnyen elkészíthető és nagy gasztronómiai élvezetet nyújt. Könnyen érthető, szakszerű receptek, ötletek és tanácsok a szokatlan nyersanyagokhoz és különleges főzési... bővebben...
Paradicsomos-sajtos rizskrokett
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv
(Vince Kiadó, 2006)

A jó vegetáriánus étel egészséges, gyorsan, könnyen elkészíthető és nagy gasztronómiai élvezetet nyújt. Könnyen érthető, szakszerű receptek, ötletek és tanácsok a szokatlan nyersanyagokhoz és különleges főzési... bővebben...
szólj hozzá, értékelj