Csoki-gyümölcs torta liszt nélkül

Elkészítési idő: 100 perc Munkaidő: 40 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Csoki-gyümölcs torta liszt nélkül
Adag: 1 tortaforma (8-10 főre)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
25 dkg apróra darabolt, keserű főzőcsokoládé
25 dkg finomra aprított, blansírozott mandula
8 dkg apróra vágott, cukrozott gyömbér
10 dkg apróra vágott, cukrozott füge
10 dkg apróra vágott, cukrozott sárgabarack
3 ⅔ dl tejszín
6 dkg olvasztott, keserű főzőcsokoládé
18 és fél dkg porcukor
A forma kikenéséhez:
igény szerint olvasztott vaj
vagy
igény szerint olaj

Elkészítés:

1. Előmelegítjük a sütőt 150 °C-ra. Egy 24 cm átmérőjű, szétnyitható tortaformát kikenünk olajjal vagy olvasztott vajjal. Teljesen kibéleljük sütőpapírral.

2. Elektromos habverővel a tojásfehérjét lágy habbá verjük. Apránként hozzáadjuk a porcukrot; addig keverjük, amíg sűrű és fényes lesz, a cukor pedig feloldódik.

3. Fémkanállal belekeverjük a gyümölcsöket, a gyömbért, a mandulát, a darabos és az olvasztott csokoládét. Éppen csak összedolgozzuk.

4. A formába öntjük, és 60 perc hosszat sütjük, amíg a tűt tisztán húzzuk ki a közepéből. Kivesszük a sütőből, és 15 percig a formában hagyjuk állni, csak azután tesszük drótrácsra hűlni.

5. Amikor teljesen kihűlt, a tejszínt kemény habbá verjük. Habzsákba töltjük, és feldíszítjük a tortát. Esetleg tehetünk rá csokoládéleveleket is.

Csoki-gyümölcs torta liszt nélkül
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2192 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv
(Vince Kiadó, 2006)

A jó vegetáriánus étel egészséges, gyorsan, könnyen elkészíthető és nagy gasztronómiai élvezetet nyújt. Könnyen érthető, szakszerű receptek, ötletek és tanácsok a szokatlan nyersanyagokhoz és különleges főzési... bővebben...
Csoki-gyümölcs torta liszt nélkül
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv
(Vince Kiadó, 2006)

A jó vegetáriánus étel egészséges, gyorsan, könnyen elkészíthető és nagy gasztronómiai élvezetet nyújt. Könnyen érthető, szakszerű receptek, ötletek és tanácsok a szokatlan nyersanyagokhoz és különleges főzési... bővebben...
google+