burgonya

Kartoffel, kolompér, krumpli, patata, péra, pityóka, pomme de terre, potato

burgonya
A gabonafélék mellett a legfontosabb élelmiszeripari alapanyagunk...

Származása és elterjedése

Őshazája Dél-Amerika, Peru, Bolívia, Chile hűvösebb hegyvidéki területei. Az őslakos indiánok már 5000 évvel ezelőtt ismerték és fogyasztották a burgonyát. Európába a 16.-17. században került spanyol és portugál közvetítéssel. Ugyanerre az időre tehető ázsiai és afrikai megjelenése is. Az utóbbi 200 évben a gabonafélék után a legfontosabb élelmiszerünk lett, pedig elterjesztése nem bizonyult könnyű feladatnak , erről több hozzá fűződő „legenda” is fennmaradt. Állítólag amikor a spanyol udvarban bemutatták és az udvari emberek kóstolgatták a növényt többen rosszul lettek, mire az egyik dühös főúr a kandalló parazsába dobta a rajta lévő gumókkal együtt. Hamarosan a sülő burgonya kellemes illata betöltötte a termet, és a sült burgonyát már élvezettel elfogyasztották. Másik történet szerint parasztok a takarmánynak szánt burgonyát egy pajtában tárolták, ami kigyulladt és a benne lévő burgonya megsült – így kóstoltak először sült krumplit. A hozzánk beérkezett első burgonyát állítólag német földön tanuló diákok hozták be, akiket rögvest le is tartóztattak, mondván, hogy ezzel akarták a lakosságot megmérgezni. Majd amikor a bírák megkóstolták a sült krumplit nemcsak felmentették a diákokat, hanem a burgonya termesztését is elrendelték. Tény, hogy II. József uralkodás alatt terjedt el Magyarországon a termesztése. Ezekből a történetekből is kitűnik, hogy a burgonya növény mérgező (a benne lévő szolanin miatt), kivéve a földalatti hajtásrendszerén fejlődő gumókat, melyet fogyasztunk. Akik nem hisznek a „legendákban” azzal magyarázzák elterjedését, hogy a 17. század végén, 18. század elején több egymást követő évben katasztrofális volt a gabonatermés, s ez kedvezett a burgonya elterjedésének, mivel a gyengébb talajon is megtermett, relatíve nagy termést is adott. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Írországot a hosszan tartó éhínségtől a burgonya mentette meg, melynek 16.századi megjelenése előtt elsősorban különböző zabkészítmények adták a táplálkozás alapját.

Beltartalmi értéke

A burgonya szereti a hűvösebb, csapadékosabb klímát, így nagyszerűen tudták termeszteni, ehhez járult még, hogy kedvező beltartalmi értékei miatt nagyon egészséges táplálék. Kalória értéke egyharmada a kenyérének, könnyen emészthető. Magas a keményítő tartalma. C-A és B vitamint találunk benne, ásványi anyagok közül jelentős a kálium, vas és foszfor tartalma. Aminósavak is találhatók benne. Ezek az értékes anyagok közvetlenül a héj alatt találhatók, így a héjában sütött, vagy főzött burgonyában inkább megmaradnak, mint a meghámozottban. Magyarországon 50-60 kg/év/fő az elfogyasztott mennyiség. Ipari jelentősége is fontos, magas keményítő tartalma miatt részben keményítőt állítanak elő belőle, másrészt alkohol gyártásra is használható, mivel a keményítő lebontásával krumplicukor keletkezik, mely alkohollá alakítható.

Élettani hatása és egyéb jellegzetességei

A nyers burgonyaszeletek lágyítják, tisztítják a bőrt, hűsítik a napégést. Alkalmazták még aranyeres csomók kezelésére is.

Fajtái és típusai

A burgonyának ma már nagyon sok fajtája van, mely megnyilvánul a gumó formájában (gömbölyű, hosszúkás, kifli alakú, stb.) színben (rózsaszín, fehér, sárga héjúak), a főzés során való „viselkedésükben”, szétfövő, vagy inkább stabilan megtartja a formáját. A különböző krumplis ételekhez praktikus a megfelelő fajtát kiválasztanunk.

Vásárlási tanács

Vásárlásnál arra figyeljünk, hogy zöld foltok ne legyenek a gumón, ne csírázzon, egészséges, foltmentes, kemény, göcsörtöktől mentes és rugalmas legyen. Kerüljük a ráncos, fonnyadt gumót, azt, amelyik már csírázik, azt is, amelyen zöld folt található. Ez a zöld rész nemcsak keserű, mérgező anyagokat is tartalmaz.

Tárolás

Hűvös, sötét és szellős helyen tároljuk: ha túlságosan hideg helyen tartjuk, a keményítő cukorrá alakul át, és kellemetlenül édessé válik az íze. Viszont ha nagyon meleg és világos helyen tároljuk, akkor csírázni kezd, és mérgező zöld foltok jelennek meg rajta. Fontos továbbá, hogy ne tartsuk vöröshagyma mellett, mert hamar rothadni kezd. Használjunk légáteresztő papírzacskót a tárolásához.

Tippek, fortélyok

Hogyan frissítsük fel a fonnyadt burgonyát?
A megráncosodott burgonyát felfrissíthetjük, ha néhány órán át hideg vízben áztatjuk.
Hogyan akadályozhatjuk meg a reszelt burgonya barnulását?
Nem barnul meg a reszelt burgonya, ha egy kanál aludttejet keverünk bele.
Hogyan őrizzük meg a főtt burgonya tápanyagtartalmát?
A burgonya főzésekor először forraljuk fel a vizet, sózzuk meg, és csak ezután tegyük bele a burgonyát. Így nem vész kárba sok értékes tápanyag.
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció

Kapcsolódó receptek

Kapcsolódó könyvek

55 fogás krumpliból 55 fogás krumpliból
Szerző: Halmos Mónika
Kiadó: Food Time Kiadó (2003)

Barackos gombóc Burgonyás császármorzsa Burgonyás tekercs Burgonyasaláta, ahogy mi szeretjük Cseh fánk...

500 recept burgonyával 500 recept burgonyával
Szerzők: Bobrov, L., Tyerehina, L.
Kiadó: Auktor Kiadó (2000)

A kötetben szereplő receptek alapján ízletesen, változatosan készíthetjük el a burgonyát.

99 egytálétel 33 színes ételfotóval 99 egytálétel 33 színes ételfotóval
Szerzők: Hemző Károly, Lajos Mari
Kiadó: Corvina Kiadó (1996)

Az egytálétel különös műfaj, amolyan minek nevezzelek? Aszerint, hogy melyik összetevő hangsúlyosabb benne,...

Burgonya- és tésztasaláták Burgonya- és tésztasaláták
Szerző: Dr. Oetker
Kiadó: Grafo Kiadó (2005)

A színes képekkel teli könyv a már klasszikussá vált recepteken kívül számtalan új ötletes változatot...

Burgonya Burgonya
Kiadó: Vince Kiadó (2008)

A burgonya kétségtelenül az egyik legváltozatosabban felhasználható zöldségféle. Kiváló a tápértéke,...

Burgonya Burgonya
Szerző: Stacey, Jenny
Kiadó: Vince Kiadó (2004)

A burgonya a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásban fontos szerepet játszik. Az egyik...

Burgonya Burgonya
Szerkesztő: Lenkei Júlia
Kiadó: Vince Kiadó (2007)

Legnépszerűbb ételeink között is dobogós hely jut a burgonyának. Érdemes azt is megtanulni, hogy milyen...

550 remek recept 550 remek recept
Szerző: Halmos Mónika
Kiadó: Food Time Kiadó (2004)

Az 550 remek recept igazi könyvcsemege kezdő és gyakorló háziasszonyoknak egyaránt. A szerzők a könyvben...

120 étel burgonyából 120 étel burgonyából
Szerkesztő: Urr Géza
Kiadó: Black & White Kiadó (2003)
90 napos diéta 90 napos diéta
Szerző: Jámbor Mariann
Kiadó: Pro-Book Kiadó (2008)

Három hónap kitartás, és a siker látványos! A szétválasztó diéta segítségével valóban jelentős...

Kapcsolódó cikkek