tequila

tequila
Mexikó folyékony aranya...

Eredete

A tequila az Mexikónak, ami a Scotch Skóciának vagy a valódi pezsgő Franciaországnak: nemzeti ital. A Közép-Mexikóban fekvő Tequila város egyik körzetéből származik, ugyanis csak itt terem az ital készítéséhez felhasznált növény, a Tequilana Weber Azul, azaz a kék agávé. Az eltérő gyártási eljárások következtében különböző tequilafajták léteznek. Ezek színükben, ízükben és nem utolsó sorban árukban is különböznek egymástól. Mexikó területén már az aztékok is ittak agávéfőzetet, de a tequila születéséhez szükség volt a spanyolok által behozott technológiára, a lepárlásra. A feljegyzések szerint az első tequilát 1600-ban állították elő.

Előállítása

Készítése során félbevágják a magas cukortartalmú gyümölcsöket, majd 2 két napig gőz fölött párolják. Ezt követően 24 órás főzés következik, majd a gyümölcsdarabokat préselik és a kapott főzetet nagyobb edényekben megerjesztik, végül lepárolják. Előírás, hogy a tequilának legalább 51%-ban kékagávé-párlatból kell készülnie.

Minőségi kategóriái

Silver vagy Blanco: az italnak ezt a típusát lepárlás után azonnal palackozzák, ezért ez a színtelen verzió őrzi a legerőteljesebben az agávé ízét.

Joven apocado: a silver, ill. blanco változat karamellel kezelt, barnás színű változata.

Reposado: ezt az "aranyszínű" változatot a lepárlást követően legalább egy esztendőn át tölgyfa hordókban érlelik.

Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció

Kapcsolódó receptek

Kapcsolódó könyvek

Borok enciklopédiája Borok enciklopédiája
Szerző: Callec, Christian
Kiadó: Alexandra Kiadó (2010)

Miként a bor az ízlelőszerveknek, úgy ez a kézikönyv a szemnek jelent ünnepet, hiszen több mint nyolcszáz...

80 kérdés a borról 80 kérdés a borról
Szerző: Casamayor, Pierre
Kiadó: Gabo Kiadó (2010)

Amatőr s képzettebb borbarátok 80 kérdésére adott válaszaival Pierre Casmayor átfogó betekintést nyújt a...

Az ízek harmóniája Az ízek harmóniája
Szerző: Chartier, Francois
Kiadó: Alinea Kiadó (2011)

Milyen kapcsolat van az eper és az ananász között? A menta és a sauvignon blanc vagy a tölgyfa hordó és a...

Hogyan legyünk alkoholisták? Hogyan legyünk alkoholisták?
Szerző: Tompa Imre
Kiadó: Jaffa Kiadó (2007)

A Hogyan legyünk alkoholisták? laza és csapongó antológia, az ezredforduló óta borújságírással foglalkozó...

Gyümölcslevek házi készítése Gyümölcslevek házi készítése
Szerző: Zeni, Ulrich Jakob
Kiadó: Cser Kiadó (2007)

A nagy nyári melegben nem mindegy, milyen hűsítőkkel oltjuk szomjunkat. A legjobb megoldás a házilag...

A borokról - egyszerűen A borokról - egyszerűen
Szerző: Skinner, Matt
Kiadó: Alexandra Kiadó (2009)

Amikor borról van szó, az egy dolog, hogy tudjuk, mit szeretünk, de ha azt is megértjük, miért szeretjük,...

A nagy borválasztó A nagy borválasztó
Szerző: Cole, Katherine
Kiadó: Gabo Kiadó (2014)

A nagy borválasztó megmutatja, hogy mennyire egyszerű könnyedén és magabiztosan bort választani bármilyen...

Koktélok és báritalok Koktélok és báritalok
Szerző: Lázár Márta
Kiadó: Közgazdasági és Jogi Kiadó (1974)

Mit ad ez a könyv a vendéglátóipari dolgozóknak? Először rögzíti szakirodalmunkban az italkészítéshez,...

Gyümölcs- és zöldséglevek, hűsítők, italok, szörpök és teák Gyümölcs- és zöldséglevek, hűsítők, italok, szörpök és teák
Szerzők: Schveiger Ágnes, Szalay Olga, Tordai Mária
Kiadó: Ceres Kiadó (1985)

Az alkimisták aranyat akartak elővarázsolni, a mai konyhaművészet szerényebb: sűrített napfényt,...

Tokaji borok Tokaji borok
Szerző: Haraszti Gyula
Kiadó: Kossuth Kiadó (2002)

Tokaji aszút minden borkedvelő ember ivott már, mégis bizonyára sokan vannak, akik nem tudják, miért csak...

A kávé A kávé
Szerző: Rudnay János
Kiadó: Mezőgazdasági Kiadó (1976)

A kávé felfedezésének körülményeit a legkülönfélébb mesék és legendák, ellenőrizhetetlen hitelességű...

Aperitifek és digestivumok Aperitifek és digestivumok
Szerző: Pehle, Tobias
Kiadó: M-Érték Kiadó (2007)

Egy kis italkultúra senkinek sem árt. Elvégre nem a vedelés miatt alkották fel a szeszesitalokat. Ennek a fajta...

Évszakok szakácskönyve Évszakok szakácskönyve
Szerző: Fitos Gyula
Kiadó: Kossuth Kiadó (2008)

Mi a titkuk a jó szakácsoknak? Titkos receptgyűjtemény vagy eltitkolt technológiák? Nem! Csak egyszerűen...

Villányi borok Villányi borok
Szerző: Haraszti Gyula
Kiadó: Kossuth Kiadó (2002)

A Villány-Siklósi borvidék a kiváló vörösborok tárházaként ma már turisztikai állomássá vált a...

Vörösborkalauz Vörösborkalauz
Szerző: Geiger Groci, Ursula
Kiadó: Kossuth Kiadó (2000)

A borok szerelmesei jól ismerik hazájuk borait, de a külföldi borok között nem mindig ismerik ki magukat. Pedig...

Gyógyteák Gyógyteák
Szerző: Pedrotti, Walter
Kiadó: Kossuth Kiadó (0)

E kis kézikönyvben mindenki ezerféle bajra talál magának gyógyteát: emésztési és menstruációs zavarokra,...

Szekszárdi borok Szekszárdi borok
Szerző: Boros Károly
Kiadó: Kossuth Kiadó (2003)

A Szekszárd környéki szép, lankás tájon jellegzetes présházak, ún. tanyák őrzik a hordókat, s bennük a...

Sörfalatok, borkorcsolyák Sörfalatok, borkorcsolyák
Szerző: Frank Júlia
Kiadó: Officina Nova Kiadó (1994)

Annak, hogy barátainkkal vagy családtagjainkkal időnként kellemes, pihentető órákat töltsünk együtt, sok...

Kapcsolódó cikkek