le sel, sal, sale, Salz

só
Nélkülözhetetlen és legfontosabb ízesítőnk...

Bár ezt az anyagot az idők hajnala óta legalapvetőbb ízesítőnként tartjuk számon, botanikai és gasztronómiai értelemben nem fűszer, hanem ízesítő.
Ásványi eredetű, szervetlen anyag: nátrium-klorid. Ismerete és használata a történelem előtti időkre nyúlik vissza. A korai idők embereinek napi életében játszott központi szerepét jól mutatja, hogy számos nép mitológiájában isteni alakban, vagy az istenek eledeleként jelenik meg.

Típusai

A sónak két fő típusa van, a finomítatlan és a finomított só. Az előbbiek közé tartozik a bányákból fejtett kősó, a tengervízből lepárlással előállított változat, illetve a tavi só. A finomított sót a kősóból nyerik, majd egy kémiai folyamat során ún. vákuumsóvá alakítják.
A só az emberi szervezetben is megtalálható és alapvető szerepet tölt be szervezetünk megfelelő működésében.
A só alkotórészei – a nátrium- és a kloridionok – alapvető tápanyagok. Naponta átlagosan 6-10 gramm külső sóbevitelre van szükségünk, mely mennyiség a hőmérséklettel, illetve a terheléssel arányosan növekszik. Ugyanakkor a túlzott mértékű sófogyasztás számos egészségügyi probléma forrása lehet.
Az iparosítás előtti időkben a só az ételek (elsősorban a húsok) tartósításának nélkülözhetetlen elemeként töltött be jelentős szerepet, s e szerepnek megfelelően rendkívüli értéket is képviselt.
A sós íz a négy fő íz egyike. Az élelmiszeriparban és a háztartásokban a sót használják többek között a savanyúságok és sajt készítéséhez, a halak és húsok, bizonyos zöldségfélék tartósításához és pácolásához.
A só nedvszívó anyag, a vízzel szembeni affinitását az is mutatja, hogy nagyon jól oldódik a vízben. Minél magasabb a víz hőmérséklete, annál több só oldódik benne. A só oldódása pedig csökkenti a víz hőmérsékletét.

Tippek, fortélyok

Miért kell állni hagyni a sózott padlizsánt?
A feldarabolt besózott padlizsánt hagyjuk állni fél-egy órát, hogy a só kioldja belőle a keserű anyagokat. Legjobb ha egy szűrőbe tesszük, így a keserű lé azonnal lecsorog róla. Utána folyóvíz alatt mossuk le, s papírtörlővel töröljük szárazra.
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció

Kapcsolódó receptek

Kapcsolódó könyvek

Salátástál Salátástál
Szerző: Tusor András
Kiadó: Kossuth Kiadó (1992)

A Salátástálban a körítésként és önálló fogásként egyaránt fogyasztható saláták receptjei mellett...

Fűszerkalauz Fűszerkalauz
Szerkesztő: Dr. Pesthy Gábor
Kiadó: Mezőgazdasági Kiadó (1991)

Nem túl hízelgő, ha egy ételről azt mondjuk: nincs sava-borsa. Ezt a kis könyvet azoknak ajánljuk, akik...

Mexikói ízek Mexikói ízek
Szerkesztő: Piros Christa
Kiadó: Vince Kiadó (2000)

Nagyon meglepődik, aki azt képzeli, hogy a mexikói konyha nem más, mint chili con carne, guacamole és taco. A...

Aszalás, kandírozás Aszalás, kandírozás
Szerző: Tóth M. Ildikó
Kiadó: Kossuth Kiadó (1992)

A gyümölcsök, zöldségek, levélfűszerek tartósításának természetes és olcsó módja az aszalás,...

Varázslatos fűszerek Varázslatos fűszerek
Szerkesztő: Lenkei Júlia
Kiadó: Vince Kiadó (1998)

Miért lenne szükségszerű, hogy minden fogás nagyjából egyforma ízű legyen? A fűszerek friss íze, illata,...

A mák A mák
Szerzők: Bernáth Jenő, Németh Éva
Kiadó: Cser Kiadó (2009)
Fűszerekről, ízesítésről a vendéglátásban Fűszerekről, ízesítésről a vendéglátásban
Szerzők: Dózsa György, Lontai Endre
Kiadó: Közgazdasági és Jogi Kiadó (1979)

A nemzetek konyháinak ízvilága gazdag változatát nyújtja a különböző ételeknek. A fűszerek szélesebb...

100 fűszernövény 100 fűszernövény
Szerkesztő: Kővári Sarolta
Kiadó: Alexandra Kiadó (2012)

A fűszernövények az ízek összehasonlíthatatlanul gazdag változatosságát kínálják az ínyenceknek. Ez a...

Saláták Saláták
Szerző: Mundi, Max
Kiadó: Kossuth Kiadó (2001)

A régi görögök a salátát az "istenek eledelének" nevezték. Hippokratész, az ókor leghíresebb orvosa, a...

100 fűszer 100 fűszer
Szerkesztő: Kővári Sarolta
Kiadó: Alexandra Kiadó (2012)

A fűszerek az ízek összehasonlíthatatlanul gazdag változatosságát kínálják az ínyenceknek. Ez a praktikus...

101 csípős és fűszeres étel 101 csípős és fűszeres étel
Szerző: Murrin, Orlando
Kiadó: Alexandra Kiadó (2006)

Már belefáradtunk abba, hogy unos-untalan ugyanazokat az ételeket együk? Változatosabbá és ízgazdagabbá...

100 Vegeta különlegesség 100 Vegeta különlegesség
Kiadó: Podravka Élelmiszeripari Vállalat (1982)

Több mint húsz év telt el azóta, hogy a Vegetá-t, a Podravka gyár e népszerű ételízesítőjét ajánlottuk...

Fűszeres szakácskönyv Fűszeres szakácskönyv
Szerző: Gregory-Smith, John
Kiadó: Tericum Kiadó (2012)

Ez a szakácskönyv több mint 100 ínycsiklandó receptet gyűjt egybe a világ különböző szegletéből, és...

Sütés-főzés nagykönyve Sütés-főzés nagykönyve
Szerkesztő: Tóth Emese
Kiadó: Kossuth Kiadó (2009)

Több mint 650 könnyen megtanulható konyhai művelet, 400 remek, bevált recept... A Sütés-főzés nagykönyve...

Super Hot! - Minden idők legtüzesebb chilis receptjei Super Hot! - Minden idők legtüzesebb chilis receptjei
Kiadó: Egmont Hungary Kiadó (2010)

A chili ételbe téve nagyon csípős… és nagyon finom! Kész vagy arra, hogy megtapasztald, mi is az a...

Fűszerek és gyógyfüvek Fűszerek és gyógyfüvek
Szerző: Kissel, Renate
Kiadó: Kossuth Kiadó (2001)

A fűszerek ínycsiklandó zamatukkal, kellemes illatukkal jelentős mértékben javítják ételeink élvezeti...

Zöldfűszerek Zöldfűszerek
Szerző: Dr. Oetker
Kiadó: Grafo Kiadó (2000)

Ez a fűszerkedvelők "kézikönyve", tele a legjobb receptekkel, amelyek mindig sikerültek is. Az öt fejezetben...

A világ fűszerei a kertben és a konyhában A világ fűszerei a kertben és a konyhában
Szerző: Beutner, Brigitte
Kiadó: Cser Kiadó (2007)

A könyv hobbikertészeknek ad útmutatót kerttervezéshez, növénytermesztéshez, növényápoláshoz, és a...

Klasszikus curryételek Klasszikus curryételek
Szerkesztő: Piros Christa
Kiadó: Vince Kiadó (2000)

Ebben a kis receptkönyvben szinte az összes klasszikus curryétel megtalálható, Indiából, Thaiföldről,...

Kapcsolódó cikkek