A könyv belső borítóin térkép segít az eligazodásban: a Ligur-tenger és az Oroszlán-öböl határolta varázslatos vidékre hív hát a szerző, aki a környék kincseinek hatására maga is provence-i lakos lett. Nem is kérhetjük számon rajta az elfogulatlanságot: ez esetben semmi szükség rá! Sőt, még hálásak is lehetünk, hogy nemcsak végigszaladt a tájon, hanem az ott töltött évek során igencsak alámerült a piacok, a hársfavirág-termesztők, a levendulaföldolgozók, a borászok és a cukrászok világába (hogy csak néhány mesterséget említsünk).
A könnyen forgatható kalauz tájegységenként halad: minden egyes vidéknél elidőzik az arra jellemző falatoknál, kortyoknál vagy éppen történelmi, művészettörténeti eseményeknél. Francie Jouanin ugyanakkor nem szedi katonás rendbe a fejezeteket: emitt Aix-en-Provence híres szülöttének, Paul Cézanne-nak szentel néhány oldalt, amott Marseille kikötőin vezet végig, majd pedig a fényűző monacói Hőtel de Paris lépcsőin surran be Alain Ducasse konyhájába. Mindenhol otthonosan mozog, nem fecseg, de mégis szórakoztat, nem „szakmázik”, mégis pontos, ha az ételek elkészítéséről van szó. És nemcsak receptek biztatják az olvasót a provence-i hangulat megidézésére, hanem olyan jól hasznosítható képes-ábrás „segédanyagok”, mint az olívaolajak címkéinek értelmezése, a homár elfogyasztásának művészete vagy a számtalan citrusfélét használatuk és ízük szerint osztályozó katalógus.
Még itthon olvassuk át alaposan a gazdagon illusztrált kalauzt, hiszen útban Provence felé már úgysem tudnánk koncentrálni!
2007. szeptember 6.
