Bereznay Tamással főzni gyerekjáték

Bereznay Tamással főzni gyerekjáték
Már korábban nagy szimpátiával figyeltem Bereznay Tamás munkálkodását, amikor a Nők Lapjában rendszeresen olvastam az általa ajánlott, változatosan elkészíthető ételekről szóló recepteket.

Többek között a Kárpátia Étterem séfje is volt hajdan, s mivel egy időben a közelben dolgoztam, gyakran gondoltam arra, hogy „át kéne ruccani hozzá”, azaz átsétálni az udvaron. Arról ábrándoztam, hogy jó lenne megkóstolni mit főz, hogyan főz, bekukkantani a konyhájába, fortyogó lábosaiba, sercegő serpenyőibe és benézni sütőjébe, ellesni az apró fogásokat és trükköket. Viszont ezt a lépést sohasem mertem megtenni, mert hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen nagyszerű séf konyhájába „csak úgy besétáljak”? Hogy a lába alatt legyek. Amikor a konyhán folyik a sürgés-forgás és ordítanak, mint a filmekben, hogy hatos asztal lazacfilé, négyes asztal borjúbécsi, hármas asztal csokiszuflé, akkor nem tarthatja őt fel az ember lánya ugyebár…

Teltek az évek, közben Bereznay Tamás a legendás Mátyás Pincébe került, hogy ételkölteményeivel és széles körű szakmai tudásával az igényes budapestieket és a magyar ízekre kíváncsi külföldieket kápráztassa el. És rendületlenül készítette a már említett női magazin szemléletesebbnél szemléletesebb receptjeit. Jókor jött tehát a felkérés a GonzoPress részéről, hogy látogassak el a 2011. áprilisában, Millenárison megrendezett Könyvvásárra és készítsek vele interjút. Kis gombóccal a torkomban indultam el, mert művészeket interjúvolni nekem már egy élvezetes rutinfeladat, de szakácsművészt, aki ételkölteményeket alkot nap mint nap, valami egészen másfajta kihívás. Amikor végül találkoztunk, meglepett a közvetlensége, kedvessége, szerénysége, hogy pont olyan, amilyennek a fotók alapján tűnt eddig is.

Könyve ötletét az adta, hogy rengetegen kérdezték őt szóban és levélben arról, hogy hogyan főzzünk mi, sietős szülők, de legfőképp az anyukák, akik a kor összetett kihívásainak kell eleget tegyünk, de ugyanakkor szeretnénk normálisan és egészségesen táplálni a gyermekeinket. Amint Tamás elmondta, itt legfőképpen fél vagy egy óra alatt elkészíthető receptekről van szó (neki biztosan ennyi idő, hisz varázskeze van), de mindenképpen neki kell fogni és ki kell próbálni őket.

Arra a kérdésemre, hogy hogyan iktatta be a receptekbe a reformétkezés alapjait, természetesen az volt a válasz, hogy abszolút módon, hiszen figyelembe kell venni, hogy a gyerek jól lakjon, a testi-lelki egészsége fejlődjön, hogy hozzájusson a megfelelő tápanyagokhoz, ásványi sókhoz és nyomelemekhez és mindezt természetesen az evéssel is el lehet érni. Ami azonban a legfontosabb, hogy ne kész és félkész termékeket egyen a gyermek és legfőképpen ne hagyjuk őt nassolni, mert az egészségtelen és rettenetesen hizlal.

Az alapanyagok között a magam részéről találkoztam a kedvenceimmel: a burgonyakrémlevesnél természetesen burgonyával és bacon szalonnával, a szójás csirkehúslevesnél csirkével, szójával, ínycsiklandó cukkinival és zöldborsóval, a savanyú levesnél tojással, sárgarépával, laskagombával.

Aztán olyan verhetetlen gyerekkedvenc ínyencségekkel, mint a Kuszkuszsaláta aszalt gyümölcsökkel garantáltan sikert arathatunk a konyhában, vagy itt van még a a Klasszikus klubszendvics, amit a gyerekek bárhol, bármikor képesek és hajlandóak elfogyasztani. A Hallal töltött cukkinihajócskák tölteléke tulajdonképpen jóféle halkrém, vagy az olyan nagy kedvencek, mint a vendégváró, hidegkonyhai finomság, a Sajtos roló, házilag is könnyen elkészíthető. A Pillangós tésztasaláta és a könnyen beszerezhető alapanyagokból álló Ropogós pangasiusfilé parajos rizzsel, aminek már a látványától hihetetlenül beindul a nyálelválasztás – és akkor még nem is álltam neki főzni háromnegyed tíz táján, de már tudom mi az, amire „rávetem magam” a következő napokban, hogy elbűvöljem azt, akit a világon a legjobban szeretek: a lányomat.

Amikor felmerült a kérdés Tamásnál, hogyan és miként lett ő szakács, séf, kinek és hogyan főz még munkán kívül, akkor egy nagyon humánus, nagyon családcentrikus és a szakmája iránt nagyon elkötelezett mesterszakács személyisége bontakozott ki előttem. Hiszen, mint minden normális ember, ő is állított maga elé példaképeket és ebben az egyik legnagyobb az apai nagymamája volt, akitől a sütés-főzés mesterségét megtanulta, akivel együtt lehetett tüsténkedni a konyhában, akitől gyermekként elleshette a tésztasütés minden csínját-bínját. Példaképei között említette Édesanyját is, akitől inkább főzni tanult, mint sütni. Természetesen ott voltak az iskolák, a gyakorlat, a külföldi és hazai konyhák, éttermek, a szakmai utak, a nemzetközi és magyar folyóiratok, amiket folyamatosan forgat most is, tájékozódik, hogy naprakész legyen a tudását illetően.

Amint mutatta, a könyvben olyan recepteket is megtalálunk, amelyek gyorséttermi nagy kedvencei a gyermekeknek, de otthon is könnyen elkészíthetőek. Ilyen például, a rendkívül gusztusos Sajttal töltött pulykavagdalt majonézes kukoricával, a Kacsamell brassói, vagy az Emeletes hamburgerek marha- és csirkehúsból. Ez utóbbiért bármilyen gyerektársaság rajongana bármilyen gyerekzsúrban, mert a házilag elkészíthető, húsós-zöldséges finomság tényleg tápláló, egészséges és az a hús, amit mi készítünk el, nem tartalmaz tartósítószereket, se más gyanús dolgot és igen ízletes. Ami azonban a saját gyermekemet le fogja venni a lábáról Tamás receptjei közül, az biztosan a Gyors zöldborsófőzelék lesz rántott hallal, azaz házilag elkészíthető halgolyócskákkal. Továbbá, gyermekem számára a minden idők legkedvesebb, hetekig rendelt étele a Sós palacsinták. Tamással teljes mértékben egyetértettünk abban, hogy a palacsinta az a finomság, ami bizony nálunk sósan is megállja a helyét, nem csak édes töltelékekkel.

A legnagyobb öröm mégis az volt, ahogyan Bereznay Tamás, akihez közben sorra jöttek oda a barátok dedikáltatni a könyvüket, mekkora szeretettel beszél a családjáról, hogy milyen önfeledt, amikor négy (!) gyermekét hozza szóba. Három lánya közül az egyik kislány szerepel is vele a könyv borítóján. Gyermekei a könyvet illusztráló fotókon is láthatók elbűvölő mosolyukkal, a képeken megörökített jóízű falatozásukkal. Bereznay Tamás azt is elmesélte, hogy a legnagyobb öröm számára valóban a főzés, hogy úgy érzi, ő erre született és öröm az a pillanat is, amikor a fiával szombat reggel a „nyakukba veszik” a piacozás édes terhét, amikoris beszerzik a hétvégi főzéshez szükséges alapanyagokat. Feleségével mindketten főznek otthon, egymás keze alá dolgoznak, ebből szoktak a többféle levesből és főételből álló, nagyszerű hétvégi ebédek születni.

A Boook Kiadó könyvébe nem csak a „sztárszakács” pillanatnyi szabadidejének receptjei kerültek be, hanem a valóságban, a mindennapokban, a gyermekei lelkével, gyomrával, fejével és szívével együttérző és gondolkodó, rendkívül szimpatikus ember tapasztalatai is. Arra a kíváncsi kérdésemre, hogy lesz-e a nagysikerű Főzni gyerekjáték című könyvnek folytatása, természetesen örömmel válaszolt és boldogan árulta el, hogy igen, lesz. Egy olyan könyv készül, ahol a gyerekek majd együtt süthetnek-főzhetnek a szülőkkel és valóban megmutathatják a bennük lakozó nagyfokú segítőkészséget, amit ha észreveszünk és táplálunk, akkor továbbfejlődik és valódi képességekké alakul azután, amint ezt Tamás esetében is tapasztalhatjuk.
(2011. május 3.)

Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
Bereznay Tamással főzni gyerekjáték
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Kinyomtatom
Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
facebook

Kapcsolódó könyvek

Ötletek gyerekzsúrra Ötletek gyerekzsúrra
Szerkesztő: F. Nagy Angéla
Kiadó: Kulturtrade Kiadó (1997)

A vendéglátás sok örömet, de néha fejfájást is okoz. Különösen, ha a gyerekek baráti köréről van szó,...

Tündérek konyhája, avagy hogyan tegyünk csodát anélkül, hogy varázslók lennénk Tündérek konyhája, avagy hogyan tegyünk csodát anélkül, hogy varázslók lennénk
Szerzők: Pavlowitch, Annie, Pavlowitch, Anna
Kiadó: Alexandra Kiadó (2007)

A kötet több mint 50 mesébe illő és könnyen elkészíthető receptet tartalmaz. A legízletesebb és...

Varázstányér Varázstányér
Szerző: Kabachenko, Sergiy
Kiadó: Alexandra Kiadó (2010)

Minden szülőnek fejtörést okoz, hogyan vegye rá csemetéjét, hogy egészséges és tápláló ételeket egyen....

Mézeskalács csodaország Mézeskalács csodaország
Szerző: Sinclair, Mima
Kiadó: Central Médiacsoport (2015)

Ebben a receptgyűjteményben mindenki talál valami kedvére valót, és a legkülönbözőbb sütési...

Modern mézeskalácsok Modern mézeskalácsok
Szerző: Tószegi Judit
Kiadó: Cser Kiadó (2015)

A mézeskalács az ízek, illatok, formák különleges találkozása. A könyvben szereplő darabokat úgy...

Paleolit finomságok gyerekeknek Paleolit finomságok gyerekeknek
Szerző: Mezei Elmira
Kiadó: Jaffa Kiadó (2013)

Sok mozgás, friss levegő, napfény és paleolit finomságok – ezekre van szüksége gyermekünknek, hogy...

Ínyenc fogások az őrület szélén álló anyukáknak Ínyenc fogások az őrület szélén álló anyukáknak
Szerzők: de Turckheim, Stéphanie, Langrée, Aimée
Kiadó: Alexandra Kiadó (2007)

Hat jó érv, amiért érdemes megvenned ezt a könyvet: 1. Te is anyuka vagy. Anyuka, aki dolgozik; akinek csak egy...

Főzni gyerekjáték Főzni gyerekjáték
Szerző: Bereznay Tamás
Kiadó: Boook Kiadó (2011)

Mit főzzek? – teszi fel magának naponta a kérdést sok százezer háziasszony a világon. Mit főzzek, ami hamar...

Vicces kölyökkaják Vicces kölyökkaják
Kiadó: Vince Kiadó (2012)

Egyszerűen elkészíthető látványos szendvicsek, bolondos zsemlék és más péksütemények – hogy a gyerekek...

Gyerekzsúr Gyerekzsúr
Szerző: Frank Júlia
Kiadó: Corvina Kiadó (2006)

Hogyan rendezzünk gyerekzsúrt? Mit adjunk a vendégeknek, mit adjunk a vendéggyerekeknek? A könyv kitér a...

Nosztalgikus receptek gyermeklelkű felnőtteknek Nosztalgikus receptek gyermeklelkű felnőtteknek
Szerzők: Seeman, Nicole, Vidaling, Raphaele
Kiadó: Alexandra Kiadó (2007)

Beteszem a kosaramba Felteszem a könyvespolcomra Íme hat kiváló alkalom, hogy nosztalgikus ételeket...

Amanda és Gömbi mindentudó sütiskönyve Amanda és Gömbi mindentudó sütiskönyve
Szerző: Blaser Zsuzsanna
Kiadó: Underground Kiadó (2013)

Szülőként csak ámulok, milyen gyorsan telik az idő. A kis gügyögő-totyogó csemetém pillanatok alatt a...

Könnyű sushi Könnyű sushi
Szerző: Kazuko, Emi
Kiadó: Corvina Kiadó (2009)

Tiszta, friss ízeinek és látványos külsejének köszönhetően a sushi szerte a világon hatalmas...

Kapcsolódó cikkek