Early morning tea
A komornyik bekopogtatott a hálószoba ajtaján, és ezüst-mahagóni tálcán bevitte a friss teát, valamint a Times aznapi számát az elmaradhatatlan üdvözléssel körítve: Good morning, Sir.
Minden angol mindmáig őrzi az early morning tea szokását, jóllehet az idők során a szertartásból eltűnt a butler. Minden jobb hotel kínálja vendégeinek ezt a szolgáltatást, igaz, időközben ennek automatizált változatát: a szobában ott áll az elmaradhatatlan vízforraló, mellette a csésze, a filteres tea, a tej és a cukor, s a vendégnek reggel már csak egyetlen gombot kell megnyomnia, hogy felforralja a teavizet. Vagy időkapcsolós óra indítja be az teaautomatát - a vendég szunyókálhat, semmit nem kell tennie, a szerkezet diszkréten csenget, ha elkészült a reggeli ital.
A teázás meghonosodása
A tea - ehhez kétség sem fér - minden italok "legangolabbika", ugyancsak elcsodálkozhatunk ház azon, hogy Portugáliában már jóval Londonba érkezése előtt divatban volt.Bár ennek az italnak gyógyhatását fejfájás, epilepszia, epekő, letargia, sőt szédülés esetén is használták, a Hollandiából érkezett első szállítmányt meglehetős bizalmatlanság fogadta. Bragancai Katalin, II. Károly király (1660-1685) portugál származású felesége vezette be a teáskanna kultuszát az angol udvari körökbe - mindmáig ható sikerrel.
Akkoriban Ch'a vagy T'e készült: a tealeveleket vízben kifőzték - gyakran fél óán át, hogy érvényesüljön az íze. Nem telt el sok idő, és elkezdték cukrozni, hogy ne legyen olyan keserű. A bort is így édesítették, és a tűzforró édes puncs meg a gyümölcslikőr szintén divatos volt ez idő tájt. Mégis egy egész évszázadnak kellett még eltelnie, mire megszületett az az ötlet, hogy tejet öntsenek a teába.
A kávéházakban, ahol az angol urak hódolhattak az újmódi ital élvezetének - a korabeli angol klubok szokásainak megfelelően -, a nők társasága nem volt kívánatos. Thomas Twining ezért 1717-ben megnyitotta az első teaházat hölgyek számára, és azonnal hatalmas sikere lett. A Twining név még ma is első osztályú teára utal, ez a jelző azonban leginkább a bergamott-aromával dúsított, félreismerhetetlen ízű Earl Grey fajtát illeti meg.
A nagyvárosokban elegáns teázók nyíltak, gyakran hozzácsatoltak egy kölcsönkönyvtárat is. Voltak kevésbé exkluzív kerthelységek is, ahol a tea élvezete mellett tűzijátékban is lehetett gyönyörködni.
A tea eredete
A tea név minden bizonnyal kínai eredetű. A szó a híres teatartomány nevére - Fokien mit Tscha - utal. Régebbi tudományos nevét (Camellia Thea Link) Georg. J. Kamell-nek, a morva jezsuita misszió manilai gyógyszerészének köszönheti, aki 1639-ben a Fülöp-szigeteken gyűjtötte a növényt.
Megszokott dolog, hogy a régen történtekről többnyire csak mondákból szerezhetünk tudomást, amelyek magva a nemzedékről nemzedékre szálló szájhagyomány. Így vagyunk a tea történetével is. Egy japán monda szerint Darma, a kegyes Buddha-követő, hogy imádkozás alatt a fáradtságot távol tartsa magától, levágta szemhéjait és eldobta. Ebből keletkezett a teacserje, amiben erő lakik, és előzi az álmot. Egy indiai szájhagyomány szerint a teacserjét buddhista szerzetesek vitték át Kínába, holott a cserje Kínában eredetileg is honos volt, de ott a felhasználhatóságát nem ismerték. A tea hazája minden valószínűség szerint Észak-Burma és Délnyugat-Kína határán, az Irrawady forrásvidékén, Assam területén van, ahol még ma is vadon nő.
Az első meggyőzőnek tűnő értesülés, amely a tea élvezetének Kínából Európába történő meghonosodásáról szól, 1550-ből egy perzsa kereskedőtől származik, aki ezt a növényt a velenceieknek adta el. Ettől az időtől kezdve a tea és a teaivás fokozatosan terjedt egész Európában. Ám a tea magas adótartalma miatt sokáig luxuscikknek számított. A konyak és a bor mellett gyakran csempészték is a kontinensről, és a lelkiismeretlen kereskedők nem átallották összekeverni a friss és nem friss teafüvet a galagonya, a kőris vagy a kökény megfelelően elszínezett leveleivel. A tea ízét azonban ezek szinte egyáltalán nem változtatták meg, s szerencsére nem is mérgezőek. A kávészemeket sokkal súlyosabb módon hamisították, a kávé ára mégis magas maradt. Sok évi rossz gabonatermés után a sör is megdrágult, ennek következtében egyre több teát ittak az emberek. Egy idő után a teára nem is vetettek ki adót, és a hajók versengve hozták Angliába a szüret utáni első szállítmányokat.
A teaütetvények Kínából 1830 körül átterjedtek Indiába, onnan pedig Ceylonra (a mai Srí Lankára). Kenya is hasznot húzott abból, hogy belépett a teaszállító országok táborába.
Five o'clock tea
Ez az az ital, amely végigkíséri az angol ember egész napját. Nemcsak az új napot üdvözlik vele az early morning tea szürcsölése közben: az angliai dolgozók féltve őrzött szociális vívmánya a délután négy órai teaszünet.
Világhírre az ötórai tea, a five o'clock tea tett szert. Ez az angol teaceremónia csúcsa. Súlyos, díszes, többnyire a viktoriánus kor stílusában készült ezüstkannákban, kiöntőkben, tartókban kerül az asztalra a tea, a tej, a cukor; jellegzetes, lapos, kézzel festett porceláncsészék állnak a vendégek rendelkezésére.
Az ötórai tea egyébként kiváló alkalom néhány apró falatka elfogyasztására is a főétkezések között, ezért mindig van a kínálatban kalács, keksz, valamint eperlekvár. Különleges alkalmakkor az angol háziasszonyok szendvicseket, rákpástétomot is tesznek az asztalra paradicsomszeletekkel, reszelt sajttal, és nem maradhat el a sonkás zsemle sem. Ami azonban soha nem hiányozhat, az a Skóciából származó recept szerint készülő sütemények sora: a tea scones (teazsemlék), az eccles cakes (apró töltött sütemények), vagy a Dundee cake és a shortbread.
