Történelmünk három alakjáról, Majláth Istvánról, Thököly Imréről és Török Bálintról is úgy tartja a hagyomány, hogy erre a jelszóra - Hátra van még a fekete leves! - ejtették fogságba a törökök az ebéd végén. Ilyen, és ehhez hasonló történetekkel gazdagodhat az, aki ellátogat a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba (miért nem találnak ki neki egy egyszerűbb nevet?), a kávéfőzés történetét bemutató kiállításra.
De elevenítsük csak fel, mit tudunk a kávé eredetéről! Az egyik, a kiállításon is felidézett változat szerint úgy Kr. e. 300 körül egy etióp pásztor azt vette észre, hogy megkergültek a kecskéi. Elpanaszolta ezt egy szerzetesnek, aki megvizsgálta, mit is esznek az állatok, majd ő maga is kipróbálta. Így jött rá, hogy a később kávéra keresztelt bogyók élénkítő hatással bírnak. Jóval később a szufi szerzetesek is előszeretettel használták a kávét, hiszen jól jött önkívületi szertartásaikhoz.
A kávénak leginkább két fajtáját használják a nagyvilágban, a termés 70 százalékát kitevő arabicát és a rosszabb minőségű robustát. Itthon sajnos főleg az utóbbiból készült kávét forgalmazzák, ezért panaszkodik mindenki arra, hogy a kávé gyorsan hat, és kevés ideig. Az arabica ilyen szempontból sokkal teásabb, fokozatos és hosszantartó hatása van. Persze az arabica kényesebb és drágább. A kácészemeket száraz vagy vizes eljárással érlelik, majd leválasztják a gyümölcshúst a magról. A kávészemeket pedig többféle módszerrel lehet pörkölni (a kiállítás három, jellemzően városokról elnevezett módszert említ).
Ezután már csak a kávéfőzés van hátra. A legrégibb módszer a török (a zaccból még jósoltak is, úgy, ahogy mi az ólomöntéssel); ugyancsak elterjedt a filteres kávé, felénk azonban alighanem a kotyogós módszer a top egy. Említhetjük még a presszókávét, a francia dugattyús módszert, a cappucinót, és újabban az instant kávét.
Egy reakciós persze (főleg a magamfajta, aki csak alkalmilag kávézik) az instant módszert nem nagyon értékeli, maximum szükségből folyamodik hozzá, és inkább a szertartásos kávéfogyasztás híve. A szertatásos kávéfogyasztás terepe pedig szerencsés esetben (elég idő, elég pénz) a kávéház. Isztambulban már az 1550-es években nyíltak kávéházak, Európában az első a velencei La Bottega del Caffé volt, amely 1624-ben nyitotta meg kapuit. Az itthoni kávéházi életről, annak a kiegyezés és a második világháború előtti fénykoráról kiváló könyvet írt Saly Noémi Törzskávéházamból zenés kávéházba címmel, ami a Kis- és Nagykörút korabeli kávéházait mutatja be egy írás - egy kávé alapon.
Minden kávéfőző őse két egymás fölé rakott edény. Gondolta volna például bárki is, hogy az első kávéfőzőt Jean-Baptiste de Belloy (1709-1808), Párizs érseke ötölte ki? A kiállításon a kávéról szóló alapvető infók után kávéfőzők armadáját tekinthetjük meg.
Alant például egy Bambi típusú kávéfőző az ötvenes évekből, amit egy híres magyar kávéfőző-iparos, Simon Imre készített úgy, hogy a kisfia, Tibor rajzolt egy kávéfőzőt, ő pedig megalkotta.
Azt hiszem, egyszer lehetne csinálni egy kiállítást a Bambiról elnevezett dolgokról is (bár a budapesti és a károlyvárosi kocsmát nehéz lesz belepaszírozni). A következő képen egy 2010-es modell látható.
Ha már ott vagyunk és van lelkierőnk, decemberig még nyitva van a MÁV Utasellátó hatvan évét bemutató kiállítás is. Ide azonban nagy levegőt véve menjünk be, erőteljesen átlengi ugyanis a szocializmus levegője. Ha szerencsénk van, nosztalgiázó nyugdíjasokkal is találkozhatunk, akik háromszor annyi ideig bírják böngészni a kiállítás anyagát, mint mi, és még ismerték azt a vidékről felszármazott nénit, akinek karrierje odáig ívelt, hogy végül a Keleti utasellátójának vezetőjeként mehetett nyugdíjba (ha jól emlékszem).
A kiállítás október 24-ig van nyitva, augusztus 28-án, szombaton pedig barista-bemutató teszi élővé azt, ahol kávékülönlegességeket kóstolhatnak az érdeklődők (belépő 1000 forint, de benne foglaltatik egy kóstolás is).
Végezetül említsük meg a NER-nyilatkozatot, amit még nem szartak le a legyek. Kifelé meghajlás kötelező, választható opció a könnyes meghatódás, de memoriterként is szavalhatjuk.
dobray (2010. agusztus)
