Ezek a filigrán virágok azonban nem juthatnak el a kinyílásig, ha a fűszerösszetevőt akarjuk élvezni, amelynek sajátos ízét talán már számtalanszor éreztük salátákban vagy halételekben: a kapribogyó az igénytelen kapribokor (Capparis spinosa) tartósított bimbója, amely a Földközi-tenger mellékének meleg, sziklás partjain még mindenütt vadon nő.
A fűszerré válás útja
Termesztve alig egy méter magas lesz és egy-egy növény csaknem fél évszázadon keresztülévente akár három kilogramm kapribogyót hoz. A betakarítás még mindig kézzel történik, ennek megfelelőn fáradságos, főleg mivel a legkisebb bimbók számítanak a legértékesebbnek. Szedés után a bimbókat egy éjszakán át fonnyadni hagyják, mielőtt a tartósításhoz sóba vagy- sózva ecetbe, ritkábban olajba tennék. A hervadás e rövid ideje teszi a bimbót fűszerré, mert a növény egy enzimje ekkor szabadítja feI a jellegzetes ízt előidéző mustárolajat.
Helye a görög konyhában
A kapribogyó a görög konyhában ritkábban fordul elő, mint a Földközi-tenger más országaiban. Ahol elterjedt, mint például Rodoszon, ott a népszerűsége a velenceiek hagyatéka. Ugyanakkor itt nem nem a bimbókra vagy a kis, uborkára emlékeztető termésekre (amelyeket néhány növényen hagynak beérni) specializálódtak, hanem a hosszú ágak zsenge, felső részére. A hajtás jól kiáztatva és leöblítve elveszti keserűanyagai egy részét, mielőtt sózva ecetben elteszik. Saláták ízletes hozzávalójaként szolgál, vagy előételként kínálják. Ha májusban vagy júniusban Kószon vagy Rodoszon járunk, az út menti kövek közön talán felfedezzük a kerek, világos Ievelű, szinte már kúszó bokor tövises ágain a finom kis fehér-rózsaszín virágokat - ezek megmenekültek az ecetes-sós létől..
