"Ránézés"
Borkóstolásnál a bor „vizsgálati anyag", tehát elegendő belőle fél decit tölteni a pohárba. Először az asztalon álló poharat vizsgáljuk, látással-szaglással. Majd felemelve a poharat megnézzük a tartalmát. A fehérbort oldalról, a vörösöket felülről, „ránézéssel" vizsgáljuk. A fehérborok színe idővel mélyül és a halványsárgából, zöldessárgából az aranysárgán át egészen a borostyánsárgáig változhat. Az ehhez szükséges évek számát a fajta, atermőhely, az évjárat, a tárolás egyaránt befolyásolhatja.
Ízlelés
Miután sorban áttekintettük a bor ízlelésekor szerepet játszó komponenseket, foglaljuk össze őket: ízérzésből ered az édes, savas, keserű érzetek alapján a hőmérséklet, cserzőhatás (tannin), csípősség (szénsav), struktúra, testesség (=alkohol+ízintenzitás+struktúrasűrűség).
Ha már a szánkba vettünk egy korty bort, a következőket figyelhetjük meg: az íz (+érzet) fellép, vagyis megjelenik az édes és a csípős érzet, majd az íz fejlődik: észleljük a savakat, alkoholt és tannint, ezután az ízek és érzetek kibontakoznak: vizsgálhatjuk az aromát, a testességet és keserűséget; végül, miután lenyeltük, az ízek lecsengenek: ekkor figyelhető meg az utóíz (különösen figyelemreméltó annak hossza), valamint a bor struktúrája.
Egyszerű borjellemzésekben gyakori kifejezés a harmonikus. Ez a szó eléggé tág fogalmat jelöl, többnyire azt értik alatta, hogy az adott borban nincs hiány fontos ízkomponensben, illetve egyik sem teng túl. A borok egyensúlya ennél többet jelent. Például a száraz fehérbornál a mérleg két serpenyőjében a savak és az alkohol vannak. Ha erősen savas a bor, egyensúlya több alkoholt kíván.
A vörösborok fiatalon (különböző színintenzitású) lilás bíborszínnel, jó esetben rubinvörössel „kezdenek". Ez idővel gránátvörösre vagy téglavörösre változhat. A megdöntött pohárban látható a narancstól a mahagóniig terjedő színekben az érettség fokának megfelelő 2-3 milliméteres szegély. Ilyenkor a bor tömegének közepe sötét. (Ez a mag vagy szem.) Ha szánkba vettük a bort, juttassuk el annak minden zugába. Az alsó fogsor és az ajak közé is hatoljon be. A látványos szürcsölések elkerülhetők, bár néha valóban szükségesek. Illathibák gyanúja esetén a pohár letakart tenyérrel való megrázása után szükséges lehet a bort „levegőn átszívni". Ilyenkor úgy érinti a felső fogsor az alsó ajkat, mint az f hang kiejtésekor. Nincs értelme a bort 15-20 másodpercnél tovább a szájban tartani, mert felhígul és felmelegszik, azaz értékelhetetlen lesz.
Egy korty lenyelése után figyeljünk az orrban megjelenő retrográd illatokra. Ezek majdnem olyan fontosak, mint a szippantással orrba jutó illatok. Ha versenyeken ötnél több bort kell elbírálni, feltétlenül kiköpik az italt (külön edény szolgál e célra). Ilyenkor is fontos az üres szájon át az orrba juttatni kevés levegőt és a retrográd illatpróbát elvégezni.
Ha a bor ízei kevéssel lenyelés után már nem érezhetők, rövid borról beszélünk. Ha viszont az utóízek - főleg a kellemesen kesernyések - hosszabb ideig érezhetők, „hosszú" bort kóstoltunk, ami egyértelműen pozitív jel.
Előfordulhat, hogy mindez első olvasásra bonyolultnak tűnik, de néhány hónapnyi gyakorlás elegendő arra, hogy egy kis betekintést nyerjünk a borkóstolás tudományába.
Kapcsolódó cikkek: Borkóstolás A bor ízszerkezete
