Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 20 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 nagy avokádó
6 db paradicsom
30 dkg orsótészta
3 evőkanál friss, apróra vágott bazsalikom
2 evőkanál fenyőmag
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál olívaolaj
néhány friss bazsalikomlevél
Az öntethez:
6 evőkanál extraszűz olívaolaj
1 teáskanál mustár
2 evőkanál fehérborecet
1 csipet kristálycukor

Elkészítés:

1. A fenyőmagot sütőlemezen szétterítve, előmelegített grillsütőben 1-2 percig pirítjuk, majd félretesszük hűlni.

2. Egy nagy lábosban gyöngén megsózott vizet forralunk. Beletesszük az orsótésztát, az olívaolajat, és addig főzzük, hogy éppen csak megpuhuljon (al dente). A tésztát leszűrjük, hideg vízben leöblítjük, majd ismét leszűrjük, és félretesszük hűlni.

3. A paradicsomot és a mozzarella sajtot vékony szeletekre vágjuk (1.kép).

4. Az avokádót félbevágjuk (2. kép), eltávolítjuk a magját és a héját. Hosszában vékonyan felszeleteljük, citromlével meglocsoljuk, hogy ne színeződjön el.

5. Az öntethez egy kis tálkában összeelegyítjük az olajat (3.kép), az ecetet, a mustárt és a cukrot, ízlés szerint fűszerezzük.

6. A paradicsom- és mozzarella-, valamint az avokádószeleteket váltakozva, egymást átfedve, körben elrendezzük egy nagy tál szélén.

7. A tésztát összekeverjük az öntet felével és az aprított bazsalikommal, ízlés szerint fűszerezzük. A tésztát a tál közepére halmozzuk, leöntjük a megmaradt öntettel. Rászórjuk a pirított fenyőmagot, és friss bazsalikomlevéllel díszíve tálaljuk.

Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával
Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 837 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tészta
Tészta
(Vince Kiadó, 2005)

Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120, nagyobbrészt olasz eredetű tésztareceptet tartalmaz. Mindegyiket ínycsiklandó színes kép illusztrálja, az ételleírások pedig könnyen követhetőek. A nemcsak hagyományos, de érdekes... bővebben...
Orsótészta-saláta avokádóval, paradicsommal és mozzarellával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tészta
Tészta
(Vince Kiadó, 2005)

Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120, nagyobbrészt olasz eredetű tésztareceptet tartalmaz. Mindegyiket ínycsiklandó színes kép illusztrálja, az ételleírások pedig könnyen követhetőek. A nemcsak hagyományos, de érdekes... bővebben...
szólj hozzá, értékelj