Só

Bár ezt az anyagot az idők hajnala óta legalapvetőbb ízesítőnként tartjuk számon, botanikai és gasztronómiai értelemben  nem fűszer, hanem ízesítő.
Ásványi eredetű, szervetlen anyag: nátrium-klorid. Ismerete és használata a történelem előtti időkre nyúlik vissza. A korai idők embereinek napi életében játszott központi szerepét jól mutatja, hogy számos nép mitológiájában isteni alakban, vagy az istenek eledeleként jelenik meg.

A sónak két fő típusa van
a finomítatlan és a finomított só. Az előbbiek közé tartozik a bányákból fejtett kősó, a tengervízből lepárlással előállított változat, illetve a tavi só. A finomított sót a kősóból nyerik, majd egy kémiai folyamat során ún. vákuumsóvá alakítják.
A só az emberi szervezetben is megtalálható és alapvető szerepet tölt be szervezetünk megfelelő működésében.
A só alkotórészei – a nátrium- és a kloridionok – alapvető tápanyagok. Naponta átlagosan 6-10 gramm külső sóbevitelre van szükségünk, mely mennyiség a hőmérséklettel, illetve a terheléssel arányosan növekszik. Ugyanakkor a túlzott mértékű sófogyasztás számos egészségügyi probléma forrása lehet.
Az iparosítás előtti időkben a só az ételek (elsősorban a húsok) tartósításának nélkülözhetetlen elemeként töltött be jelentős szerepet, s e szerepnek megfelelően rendkívüli értéket is képviselt.
A sós íz a négy fő íz egyike. Az élelmiszeriparban és a háztartásokban a sót használják többek között a savanyúságok és sajt készítéséhez, a halak és húsok, bizonyos zöldségfélék tartósításához és pácolásához.
A só nedvszívó anyag, a vízzel szembeni affinitását az is mutatja, hogy nagyon jól oldódik a vízben. Minél magasabb a víz hőmérséklete, annál több só oldódik benne. A só oldódása pedig csökkenti a víz hőmérsékletét.